2011. szeptember 30., péntek

30. nap: Öt dolog, amit legjobban szeretsz a tavaszban

Mit is szeretek a tavaszban? Nem tudok konkrét 5 dolgot felsorolni, de írok pár dolgot:
A tél végét jelenti, újra itt a napsütés, kezdődik a szép idő. Nagyon szép, mikor a fákon megjelennek az első új hajtások, levelecskék, virágok.

http://www.papppeter.hu/galeriak/utazas/317_13899/tavaszi_ki_randulas__2._felvonas/


És mint egyik előző bejegyzésemben írtam, ekkor van a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapest Fringe Fesztival is.

2011. szeptember 29., csütörtök

29. nap: Egyik kedvenc alkotásod, amit tavasszal készítettél

Már 2 bejegyzésben is szerepel ez a karkötő, de ide is a Lila-fekete carmelita karkötő kerül :)

Amikor elkészült, akkor tettem fel ide, majd a mostani játék első napján is láthattátok, a rám jellemző alkotások közt. A nyáron elkészült a párja is, szerintem őt még nem mutattam nektek. Kék színű lett, íme itt egy kép róla:
Ezen a képen még nincsen rajta a kapocs, de mivel valaki másnak készült, így ez az egyik utolsó képem róla. Sajnos kék színűből nem volt éppen ABs színem, így ez nem lett olyan csillogó és olyan pontosan találtam el a swarovski színét, mikor a kásagyöngyöt választottam, hogy eléggé egybeolvad :( De szerencsére tetszett az új tulajdonosának.

2011. szeptember 28., szerda

28. nap: Egy művészeti alkotás/esemény, amit tavasszal szívesen megnézel/meghallgatsz/elolvasol

Sokáig gondolkodtam, hogy mit is írjak ide. Először nem igazán jutott eszembe semmi konkrét esemény. Ekkor kezdtem el az internetet böngészni, 2012 tavaszán lévő művészeti események után.

Rátaláltam a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, és rájöttem, hogy arra idén is ellátogattam. A táncos dolgok érdekeltek, így egy alprogramra, a Budapest Fringe Fesztiválra mentem el. Az Oktogon Társastánc Formáció Cha-cha-cha mix előadását néztem meg többek között. Ti is megtekinthetitek ITT.

Remélem jövőre is lesz hasonló program és akkor biztosan elmegyek megint. :)

2011. szeptember 27., kedd

27. nap: Egy étel/ital/desszert receptje, amit tavasszal szívesen készítesz

Ismét egy desszertre esett a választásom, a banános gyümölcstortára.
Eddig még nem fotóztam le soha amit készítettem, így amint legközelebb készítek egy ilyen tortát, akkor beteszek ide fotókat is :)
A torta alapja egy piskóta szerű lap, amit szintén én sütök. Ennek van egy kis pereme, így a bele tett töltelék nem folyik le róla.
Az alapanyagok: 3 tojás, 5 kanál olaj, 5 kanál liszt, 5 kanál cukor és kis sütőpor. 

Amikor kihűlt a tészta, akkor egy adag vanília pudingot készítek és ráöntöm, megvárom, amíg kihűl. Ennek a tetejére jön a karikára vágott banán, majd pedig tortazselé. Általában átlátszó zselét használok.

Tetszés szerint bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Ha bogyós gyümölcsöt használtok, ajánlom hozzá a piros színű tortazselét.

26. nap: Egy alkotásod, ami a tavaszra emlékeztet

A japán virágos karkötőt választottam ehhez a bejegyzéshez. Március elején voltam Japánban, ott vettem a hozzá való gyöngyöket és a mintát is onnan szereztem.

Nagyon tetszenek a pasztell színei. Terveim közt szerepel, hogy ugyanezt a mintát más színkombinációval is elkészítem. Mostanra elég sok színű delica gyöngyöm összegyűlt, így már csak pár szabad óra kell és elkészülhet a karkötő B verziója. :)

2011. szeptember 24., szombat

31 napos csokor - helyzet

Sajnos nagyon lemaradtam a bejegyzésekkel a külföldi utazgatásom miatt, de az utolsó heti bejegyzéseket igyekszem időben megírni, és mellette/utána pótlom majd az elmaradtakat :)

2011. szeptember 8., csütörtök

8. nap: Egyik kedvenc alkotásod, amit nyáron készítettél


Minden alkotásom lehetne kedvenc, de úgy döntöttem, minden bejegyzésben más-más ékszert mutatok be, így mára ez a karkötő jutott. Vegyesen készült crsytal AB és AB2x-es swarovski gyöngyökből, mert csak így volt elég számú gyöngyöm. 3 mm-es csak ez a világos lilás-kékes színem van egyenlőre, így ez határozta meg az egész karkötőt :)


2011. szeptember 7., szerda

7. nap: Egy művészeti alkotás/esemény, amit nyáron szívesen megnézel/meghallgatsz/elolvasol

Egyértelműen a Mesterségek Ünnepe nyert a Budai Várban.
Idén voltam először rajta, sokkal nagyobb rendezvény volt, mint aminek gondoltam. :) Sajnos csak pénteken estefelé tudtunk felmenni pár órára, de nagyon megérte. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson ki oda legközelebb, ha teheti.
Kaptam egy szép csuhéból készült virágot, de elfelejtettem lefotózni, így majd mikor hazaérek akkor pótlom és teszem be ide a képet.

6. nap: Egy étel/ital/desszert receptje, amit nyáron szívesen készítesz

Ezt a kérdést kicsit átértelmezem. :)

Nyáron nem voltam itthon, Hollandiában voltam, és ott nem volt igazi nyári idő, illetve a konyhám sem volt ott. 8-an voltunk nyári diákok, felváltva főztünk egymásnak, így készült néhány magyaros ennivaló: lecsó, rakott krumpli, húsgombóc paradicsommártásban....

Amit biztosan sokat készítettem volna itthon, az a joghurttorta. Elkészítése nagyon egyszerű, csak össze kell keverni a hozzávalókat, hűtőbe tenni és kész is :) Ami kell hozzá: natúr joghurt, gyümölcs, háztartási vagy albert keksz, zselatin, habpor, tej, cukor. Pontos összetevőket, elkészítés menetét később közlöm - fotókkal ábrázolva -, amint hazaértem (kb. 2 hét).

5. nap: Egy alkotásod, ami a nyárra emlékeztet

Sokáig gondolkodtam mi legyen ez a bejegyzés, végül ezt a csüngős swarovski fülbevalót választottam.

Leginkább a színei miatt emlékeztet a nyárra: valamiért a napraforgó jut róla az eszembe.

2011. szeptember 6., kedd

Helyzetjelentés

2 hetet Olaszországban töltök, tanulás-munka címszóval. A napjaim nagyon zsúfoltak, este pedig a szobában nem a legjobb a net. Holnap megpróbálom pótolni az elmaradt bejegyzéseket. :)
A füzetemben már megvan melyik naphoz mi kerül.

2011. szeptember 4., vasárnap

4. nap: Mutass ma valami újat!

Tegnap készítettem Vakondtúrás tortát, azt mutatom most meg.



A tészta az félig kész porból készült, így elég könnyű volt elkészíteni. A benne lévő krém az kicsit epres ízesítésű, de eper helyett banánt tettem bele friss gyümölcsként.
Reggel egy kis szeletet megkóstoltunk párommal, de most ebédkor volt egy kis családi összejövetel, aminek hatására már alig van a tortából. :)

2011. szeptember 3., szombat

3. nap: Próbálj ma ki egy új anyagot!

Elég sokáig gondolkodtam, hogy mi is legyen az új anyag, amit ma kipróbálok. Végül úgy döntöttem, hogy drótot használok. Eddigi ékszereimben nem szerepelt, így most eljött az idő. Tudom, ez akár egy új technikának, de egy új anyagnak is megfelel :)

Ezt a rombuszos, több rétegű fülbevalót sikerült alkotnom:

Sajnos nem lett teljesen szimmetrikus a 2 darab, de első próbálkozásnak szerintem nem olyan rossz. A fő probléma szerintem, hogy túl vékony és puha a drótom. Ezt még a nyáron vettem Hollandiában, és abban a kis üzletben, amit találtam, nem volt csak ez az egyféle.

Első ötletem az volt, hogy kicsi kagylókat használok fel, fülbevaló elkészítéséhez. Swarovski gyöngyökkel szerettem volna kombinálni, de sajnos a művelet elején elakadtam :( Ugyanis nem sikerült kilyukasztanom a kagylóimat, hogy egy szerelőpálcát át tudjak rajta dugni. Ha van valakinek ötlete, taktikája erre, kérem ossza meg velem.

2011. szeptember 2., péntek

2. nap: Egy olyan alkotásod, ami merőben különbözik a többitől

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen. Végül a Puzzle karkötő-t választottam. Ez egy kicsit idegennek tűnik, amikor ránézek. Talán azért, mert eléggé vastag és merev. (De azért ha megnézitek, csillog és rózsaszín és lila... szóval rám jellemző, de valahogy még sem teljesen.)

2011. szeptember 1., csütörtök

1 nap: Három alkotásod, ami nagyon jellemző rád

A mai nappal kezdetét veszi a 31 napos csokor. 3 olyan alkotást kell bemutatni, ami nagyon jellemző rám. Ezeknek a közös tulajdonsága a következő: csillogjon és ha lehet akkor rózsaszín-lila legyen :) Vagy esetleg cicás...
Íme hát az alkotások:

1. Rózsaszín swarovski fülbevaló

2. Lila - fekete carmelita karkötő (itt már láthattátok), most a cicámmal együtt fotózva :)

3. Lila cicás fülbevaló

Játék: 31 napos csokor - Évszakok

Vegazus indított egy játékot, ami a mai nappal indul és részt veszek benne. :) A játék leírását itt találhatjátok meg és érdemes lesz minden nap ellátogatni az oldalamra. A játék kiírásának oldalán megtaláljátok a résztvevők blogjait is.